Túlzottan is elválaszthatatlanul

Szabadulás a fájdalmasan függő kapcsolatokból 

Amikor elválaszthatatlan szerelmesekre gondolunk, gyakran inkább egy idealizált, boldog és harmonikus párkapcsolat jut eszünkbe. De vajon mi rejlik valójában a teljes összeolvadás mögött? És mi történik, ha a teljes összeolvadásnak sohasem szakad vége?

A szerelem kezdetén teljesen természetes, hogy semmi másra nem vágyunk, mint a kedvesünkkel lenni. Ezt a kapcsolat szimbiotikus szakaszának is szokta nevezni a pszichológiai szakirodalom, amely a kötődés és a bizalom kialakulása szempontjából fontos időszaka minden párkapcsolatnak.

Ebben a szakaszban izgalomban, kitörő öröm és gyötrő kétségek között csapongva éljük az életünket, jellemzően idealizáljuk társunkat, és bizony tombol a szenvedély, meg a hormonok is – egészen pontosan a feniletil-amin, ami egy amfetaminszármazékokhoz hasonló endogén „tudatmódosító” szer, gyakorlatilag a szerelem hormonja. De ahogy minden más álom is véget ér egyszer, ez a csoda sem tarthat örökké. A szervezet egészen kimerülne, ha állandóan szerelemben égnénk, nem lehet folyton ekkora izgalomban élni!

Közel maradni távolabbról

Tehát valamikor a szerelem második hónapja környékén lassan csökkenésnek indul ez a hormonszint. Ezzel egyidőben történik még más is: az addig boldog összeolvadásban élő feleknek ismét igénye támad a saját életre, a figyelmük lassan újra a hétköznapok felé fordul.

Gond csak akkor van, ha ez a pillanat nem egyszerre érkezik el a két fél számára: az egyik fél még vágyik az összeolvadásra, míg a másik inkább autonómiára, önállósodásra törekedne. Ilyenkor meglehet, hogy az előbbi megsérül, elutasítva és elhagyva érzi magát, míg a másik fél talán épp ennek ellenkezőjét éli meg.

Az önállósodás szakasza ezáltal számos konfliktus forrása, ám ha sikerül átvészelni, egy olyan harmonikus párkapcsolatot alakíthatunk ki, amelyben mindkét fél jól érzi magát.

Amikor soha nem jön el az önállósodás ideje

Függő kapcsolatról akkor beszélhetünk, amikor a felekben valójában sohasem jön el az igény az önállósodásra. Valahol érthető ez a jelenség, hiszen ki ne vágyna arra, hogy a szerelmével boldog harmóniában összeforrva, folyamatosan a tökéletes érzelmi és egyéb biztonság állapotában lebegjen?

Ez a fajta szimbiózis leginkább a csecsemőkori boldog állapotokra emlékeztethet bennünket, amely tulajdonképpen nagyon jóleső. Ugyanakkor kevés teret ad a kapcsolatban a különbözőségnek, és a felek számára indokolatlanul fájdalmas benne a legkisebb távolodás is egymástól. Mindkét eset súlyos konfliktusforrássá válhat, és a fájdalom mértékével bizony a konfliktusok intenzitása is egyre növekedhet.

Különösen nehéz a helyzet, ha csak az egyik fél – például a leválási szakaszban hátramaradott – a függő személy, mert így ő a teljes érzelmi kiszolgáltatottság, az alárendelődés állapotába kerül, ami a bántalmazó kapcsolatok melegágya.

A jó hír az, hogy a függőség állapotának megszüntetésével a konfliktusok jelentős része megoldódhat – feltéve, hogy mindkét fél egy szimmetrikus, egyenrangú kapcsolatra törekszik, és a fölérendelt nem próbálja visszanyomni a másikat alárendelt állapotába. Ez utóbbi esetben kölcsönös függőségről, és inkább már valamiféle bántalmazó dinamikáról beszélünk, amit egészen máshogy érdemes kezelni, és inkább egy másik írásnak lehet jó témája.

Hogyan szabaduljunk a kapcsolati függőségből?

Az első és legfontosabb lépés annak, aki érzelmi függőségre hajlamos, hogy megtanulja elviselni a sóvárgást. Erre a különböző meditációs technikák – különösen a mindfullness, azaz éberség alapú technikák – kiváló eszközül szolgáltatnak.

Az éberségmeditációs technikák előnyei az erdőfürdőzés esetében még a természet befogadó, megtartó erejének lelki fájdalmakat csillapító és nyugtató, stresszcsökkentő hatásával is kiegészülhetnek, ezért szintén jó szívvel ajánlom az erdőfürdőzést. Az erdő, a természet közelsége egy mélyen megtartó, elfogadó közeg élményét adhatja, és visszavezethet bennünket ahhoz a mély és alapvető szorongáshoz, amely minden kapcsolati és civilizációs probléma, és valamennyi függő viselkedés alapját képezi: a természettől, az egységtől való elszakítottságunk élményét gyógyítja.

Sokat segít az is, ha a függő fél egyébként értékesnek, hasznosnak érzi magát a saját életében, lelkesíti a munkája, a saját élete, és rendelkezik egy megtartó, jól működő kapcsolati hálóval. Így könnyebben visszatalál a saját belső egyensúlyához, önbizalomra tehet szert és vannak más örömteli elfoglaltságai. Ezek hiányában érdemes lehet belevágni egy mentorált változási folyamatba, ahol jobban megismerve önmagunkat megtalálhatjuk életünk célját, azt az önazonos utat, ahol már nem másokon, hanem a szeretet frommi* cselekvő, alkotó, törődő, felelősséget vállaló és megismerő minőségén keresztül élhetjük meg a kiteljesedést és az életörömöt.

*Bővebben lásd: Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében